Z úr esete a villannyal

Z úrról már az első nap kiderült, hogy egy nem mindennapi utazó. Már rég betöltötte a nyugdíj korhatárt, de életében még nem volt társasúton, de még külföldön se.

  • Tudja, nem éreztem azt, hogy nekem el kellene mennem valahova máshova, megnézni más ember mit csinál. Egész életemben a faluban éltem és egy rövid időszakot leszámítva ezt egyedül is tettem. Mindig spóroltam, hogy öreg koromra legyen egy kis tartalékom, aztán egy nap kiraboltak és minden pénzemet elvitték. Persze mondhatná azt, hogy miért nem a bankban volt a pénzem. Azért, mert régi vágású ember vagyok. A pénzem ne egy szám legyen egy papírdarabon, hanem tapintható legyen és kéznél, ha bármikor szükség lenne rá. Biztos vagyok benne, hogy fiatal suhancok voltak. Hallották valakitől, hogy nekem van spórolt pénzem és könnyű prédának tartottak. Persze a pénz soha nem került elő. Ennyit egy élet megtakarításáról.
  • Akkor hogyan került ide, ha minden pénze odalett? – kérdeztem kiváncsian.
  • Tudja, nyertem. Volt egy rendezvény, ahova engem is meghívtak és egy kvízt játszottunk. A fődíjért játszottunk már amikor jött az utolsó, mindent eldöntő kérdés. Az meg igy hangzott- Hol van a világ legmagasabb épülete? Mi a neve és milyen magas? Erre mind kellett a válasz és képzelje el én voltam az egyetlen ember, aki tudta az egész teremből. Engem érdekel az építészet igy rögtön mondtam , hogy Burj Khalifa, Dubaj és 828 méter. És nyertem. Ezt az utat. Magának bevallom még sose voltam ilyen kiránduláson.

Z. urat már az első nap meg kellett menteni, amikor még nem ismertem a történetét. Délután érkeztünk a gyönyörű tengerparti szállodánkhoz Barcelona közelében. Kiosztottam a kulcskártyákat, megmutattam vacsorára hol várom a csapatot majd felmentem a szobámba. Lassan esteledett amikor a vacsorán ismét találkoztam a csoporttal. Z úr a vacsora végén mellém szegődött.

– Van egy kis problémám. Nem megy a villany a szobámban.

– Miért nem szólt azonnal? Már meg is javíthatták volna, vagy új szobát adhattak volna, ha nem javítható.

– Nem akartam zavarni.

– Nem zavar. Szeretném, hogy a kirándulása kellemes legyen. Kérem legközelebb szóljon azonnal. Ha a szobába nem ment a villany maga eddig sötétben üldögélt?

– Nem vészes, a balkonon nem volt olyan rossz.

Kiderült az is, hogy Z úr szobája pont az enyém mellett volt. Kinyitottuk a szobája ajtaját és amint benyomtam a kártyát a műanyag fali tokba lett villany.

  • Nahát! Ezt hogy csinálta?
  • A kártyát ebbe a tartóba be kell dugni, mert különben nincs villany.
  • Ó, ezer köszönet. Maga egy angyal.
  • Semmi gond. Itt leszek a szomszédban, ha szüksége lenne még valamire.

És láss csodát alig telik el 2 perc, kopognak . Z úr az.

  • Szörnyen röstellem, hogy zavarom, de nincs villany.
  • De hát az imént volt.
  • Igen, de egyszer csak kialudtak a lámpák.

Megyünk vissza a szobába. Nekem ismét világit minden lámpa. Kérdően nézek rá

  • Igen, most megy, de ha kiveszem a kártyát, akkor elalszik
  • Igen, tudom. A kártyától megy. De miért veszi ki a kártyát?
  • Hát azért, hogy ha kimegyek a szobából nehogy elfelejtsem kivenni a kártyát és akkor nem tudnék visszajutni a szobába
  • Ne aggódjon azon, hogy mi történik, ha benn marad a kártya. Lemegyünk a recepcióra és kérünk másikat.

Z úr meleg mosollyal nyugtázza a magyarázatot

  • Hogy maga milyen okos! Mindenre van megoldása!

Ezek után bármit is megoldottam Z úrnak mindig ugyanazzal a felkiáltással köszönte meg.

– Hogy maga milyen okos! Én majd olyan köszönő levelet írok a cégnek. Maga egy kincs!

És valóban, pár héttel a hazautazás után a cégből hívtak az elszámolással kapcsolatban, majd hozzátették

  • Tegnap kaptunk egy kézzel írott levelet Z úrtól, aki részletesen beszámol róla, hogy milyen fantasztikus idegenvezetője volt. Igazán megható.

Sajnos én soha nem olvashattam el a levelet, mert a cégben valahol elkeveredett, de Z úrra azóta is szeretettel gondolok.