Állítás 1
Szándékosan nem írtam oszág és személyneveket a történetek mellé.Most jönne az a rész, hogy az egész kitalálmány és nincs köze a valósághoz.
Vagy
Állítás 2
Következő történetek szereplőit mind ismerem.Egyszerű emberek mégis számomra rendkívüliek. Nem szépítettem semmin, csak összeválogattam a történeteket.
Hogy melyikre voksolsz rajtad áll. A két állítás valamelyike igaz.
Nyugat-Európa
-Nem tudok beszélgetni.- mondta egy barátom
-Hát ezt most miért mondod?
-Ma munkában megkérdezte egy kollégám, hogy mi volt a kedvenc tévé műsorom gyerekkoromban. Nem tudtam neki mit mondani, mert ha a gyerekkoromra gondolok a tévé műsor az utolsó ami eszembe jut.
-És mi jut eszedbe?- kérdeztem naivan
-Például az, hogy anyámtól pénzt lopok, hogy a testvérem tudjon kenyeret venni és ne éhezzünk. Az anyámat az alkohol érdekelte. Miután elvállt apámtól még megpróbálkozott egy másik pasival, de az meg verte. Így attól is elvált, de a piától nem tudott megválni. Az se nagyon érdekelte, hogy mi mit csinálunk nap közben. Egész nap kóboroltunk az utcákon, tudtuk hova kell behúzódni, hogy ne legyünk feltünők, csak sötétedésre értünk haza. Ott a hideg ház fogadott, mert anyámnak arra se volt pénze, hogy befizesse a villanyszámlát, így aztán a tévé is csak egy használhatatlan bútordarabbá vált. Jöttek a gyerekvédelmisek, de évekig nem történt semmi. Aztán már nekik is feltűnt, hogy nagyon alultápláltak voltunk. Akkor elvettek anyámtól. Én nem akartam menni, de nem volt választásom.
-Apámhoz adtak akinek már új felesége volt. Amikor ránk nézett közölte, hogy a tesóm jöhet, de én nem. Nem voltam jó gyerek ,de maradnom kellett. Aztán jött a hír, hogy anyám meghalt. Csak ültem a sötét szobában és nem éreztem semmit, csak azt, hogy vele kellett volna maradnom,mert akkor ez nem történik meg.Ezek után már végképp nem tanultam, le se érettségiztem. Munkába álltam aztán elkerültem otthonról.
Szóval nem jut eszembe semmilyen tévé műsor.Egyik napról a másikra éltem. És ha ezt elmondanám így mondjuk egy kollégának az vagy sajnálni kezdene amiből nem kérek vagy totál lemeredne, mert erre nem számított. Így aztán inkább nem mondok semmit.Ezért nem megy a csevej.
Mára hősünknek jól fizető munkája van. Kezd a jövőre is gondolni. Jár pszihológushoz és különórákra is, mert érettségizni szeretne és tovább tanulni.
Afrika
Egy nap apró ajándékkal leptük meg szülinapja alkalmából.
Szép tőletek- ezt már csak nekem mondta mosolyogva- de nem ma van a szülinapom.
Holnap lesz? Elnézték a dátumot?
Nem. Nyáron van.
Kicsit meg voltam lepődve hisz épp, hogy elkezdődött a tavasz. Bizonyára értetlenül néztem, mert neki kezdett a történetnek
Szóval úgy kezdődött, hogy anyám teherbe esett apámtól, akivel nem voltak házasok. Miután megszülettem anyám nevelt, apám nem nagyon látogatott. Aztán jött egy nap és elvitt magával.
És az anyád csak úgy hagyta?
Tudod, nálunk az úgy van, hogy az a fél aki jobban el tudja tartani a gyereket,az viszi haza. Apámnak volt felesége, de menő vállalkozása is.Aztán jöttek a gyerekek. Minket, lányokat beadott egy bennlakásos intézetbe,hogy mindent rendesen megtanuljunk. A suliban apácák tanítottak, kemények és következtesek voltak. Engem például azért szidtak folyton, mert nem tudtam a krumplit elég vékonyan hámozni.Aztán elkerültem otthonról, külföldön telepedtem le. Egyszer mikor anyámat látogattam csak annyit kérdett
Ugye tudod, hogy az igazi születésnapod nyáron van?
Hát csak néztem rá bambán. Erre Ő elnevette magát
Apád amikor útlevelet ment neked csináltatni hirtelen nem emlékezett a pontos dátumra.Engem szégyellt felhívni,így aztán csak a hasára csapott és bediktállt valamilyen dátumot. Egy apának miért is ne higgyenek, ugye.
És ekkor állt össze hősünkben a kép. Hát ezért nem stimmelt a horoszkóp!!! Akárhányszor elolvasta a csillagjegyére jellemzőket sose érezte magáénak. A jellemzés szerint neki magába fordulónak, érzéknynek kellett volna lennie, de ő társaságkedvelő és lobbanékony természetű volt.Annak idején tini fejjel el is döntötte, hogy ez a horoszkópozás biztos csak a nyugati világra érvényes, afrikaiaknak valami külön, jobban passzoló rendszert kellene kitalálni.
Ma is olvassa a horoszkópokat, de most már az egész listát. Valamelyik csak bejön.
Hősünk többszörös családanya lett. Álma, hogy egy saját vállalkozásba kezdjen. Egy ovodát szeretne. Nem a pénz miatt. A gyerekekért. Remélem összejön neki.
Közel-Kelet
Egy buliban találkoztunk. Nem sokat dumáltunk ott, de megbeszéltük, hogy másnap találkozunk egy mozi erejéig. Én a turistáimat vártam, ő kirándult,mindenki más dolgozott.
A moziban a kínálatot nézve gyorsan elhadartam milyen filmet nem vagyok hajlandó megnézni.
-Horrot semmi esetre sem, a trillereket sem kedvelem és az akciófilmeknél elvesztem a fonalat azon kívül utálom az erőszakot és az öldökést.
-Ezeket én sem szeretem. Akciófilmet meg semmi esetben sem fogok nézni.- válaszolta hősünk.
-Én még nem nagyon találkoztam pasival, aki ne szerette volna az akciófilmeket. Hogyhogy neked ez nem jön be?
Kicsit elmosolyodott.
-Gondolj egy fegyverre. Akármilyenre. Azt vagy láttam, vagy fogtam, vagy lőttem vele. Soha többet nem akarom még látni se.
Apróságokból tudtam meg többet róla. Például, hogy nem tartja magát türelmesnek amióta gyerekkorában a tesójával szőnyeget csomóztak, mint gyerek munkások. Azt hitte sose lesz kész az az óriás szőnyeg,utálta is,de aztán egy nap mégiscsak befejezték Említette, hogy egy segélyszervezet angol nyelvtanfolyamának köszönheti nyelvtudását és ezzel tudott segíteni a családjának is amikor fordítókra volt szükség a háború alatt.
-. Olyanokat láttam amit nem kívánok senkinek…. A háború furcsa dolgokra képes.Egyenlőre csak neked mondom el,de ateistává lettem.Nincs az az Isten amelyik ezt az embertelenséget megengedné. És nincs az az Isten akinek a nevében bárki életét ki lehetne oldani. Mindegy a vallási hovatartozás, bőrszín, nemzetiség vagy egyéb…..
Kicsit elhallgatott
-Otthon persze ezt senki nem tudja. Egyszeűen megölnének. A ramadánt is betartom, mert rossz szemmel nézik ha nem csinálod, holott lehet büntetést is fizetni.
Kicsit megdöbbenve hallgattam és arra gondoltam, hogy milyen szerencsés vagyok. Az én gyerekkorom se volt rózsaszín habbal teli, de ennél ezerszer jobb.
Hősünk most is fordítóként dolgozik.A tengeren túlra szeretne költözni,normál útlevelet kapni, normális életet élni és elfelejteni mindazt ami történt.
Távol- Kelet
Az iskoláról beszélgettünk egy napsütötte délután a kávézó utcára néző felén üldögélve.
Mindent ismételni kellett. Tízszer, százszor, ezerszer.Az írást is. És persze a tökéletesség volt a minimum amit elvártak. Meg volt az is szabva hogyan kell ülni a padokban.Mozdulatlanul. Azért egy kisgyereknek ez elég nehéz. Emlékszem arra, hogy amikor az első fogalmazást kellett írni az volt a címe, hogy miért vagyok büszke az országomra vagy a nemzetemre…… Hát olyan fiatal gyerekeknek mint mi voltunk nem sok elképzelésük volt a témáról,nekem se. Ezért aztán a tanító néni behozott pár dolgozatot az előző évfolyamokból és felolvasta. Nem mondta ki egyenesen, de valahogy mindannyian tudtuk, hogy ugyanazt kell megírni csak kicsit variálva. Nem vártak semmi eredetit, semmi ötleteset csak ugyanazokat az elcsépelt, bevállt frázisokat.Persze mindig gombóc volt a torkomban, hogy jól csináltem-e, megfelelő-e a szöveg amit összeollóztam.Ez mellett furcsa érzésem támadt, hogy miért nem kell az ami belőlünk jön. De hát mindenki így csinálta.
De hát biztos voltak rebellis diákok. Mindenhol vannak a világon.Azokkal mi lett?
Persze, voltak nálunk is, de általában azok nem voltak jó tanulók. Hiába lett volna ötletük valami másra, nem fértek bele a szokásos sablonba ezért vagy betörték vagy kiközösítették őket. Ha sikerült betörni akkor a tanár kicsősége volt, ha meg nem akkor az inteligenciájukra fogták.
Döbbenten hallgattam tovább
A vizsgákra is mindent másolni lehetett. Mindenki puskázott és ezt még támogatták is. Óriási súlya volt az elért pontszámnak. Ezen állt vagy bukott a jövőd…. Vagy persze azon, hogy kit ismertél vagy mennyi pénzed volt. Mert a vizsgát meg is lehetett venni……
Ebből van elegem. Ebből a sablonvilágból, az előre lejátszott lapokból, az önzésből,zajból, koszból,tolakodásból.
Csendben ittuk a kávét. Nekem valahogy furcsa volt, hogy hiába beleszületett ebbe a szituációba,átlátja és érzi máshogy is lehetne, pedig nem járt még külföldön.
Hősünk azóta más országban él.Tisztességes körülmények közt tanul, szereti választott hazáját.Amint mesélte szülei soha nem kényszeritették semmire, csak a rendszer, de most már úgy érzi révbe ért. De még hozzátette, hogy ha megfelelőnek ítéli majd meg a helyzetet hazatér, mert mégiscsak a családdal a legjobb.
És mi az apropója ezeknek a történeteknek? Talán jó arra, hogy megmutassa nekünk, hogy bármilyen hozott anyagunk van valamit mindig lehet belőle alakítani.Talán arra is jó, hogy így év vége felé elgondolkozzunk hova tartunk.Én már vagy 20 éve gondolkodok ezen. Majd szólok ha rájöttem. Addig csak sétálok.
Hiszed vagy nem hiszed?
Kinga Kalandozásai 